01. Ellie

Zayn Malik

2016., December; Manhattan, New York, Amerikai Egyesült Államok 

Unottan parkolok le az egyetem parkolójában fekete Mercedesemmel. Csupán pár perc múlva kezdődik a marketing, utána pedig dupla pénzügy. Magában nem is lenne sok, de a tudat, hogy a második órámon Sean Shawval kell előadást tartanom a gyomromat forgatja. Ipademet és a füzeteimet kezembe véve szállok ki az autóból. Szokásomhoz híven nem figyelek senkire sem, még csak rá sem nézek egy iskolatársamra sem. Napszemüvegemet sem veszem le fejemről, hiába sétálok már az intézmény folyosóin, megbámulnak az emberek, de nem érdekel. Két teljes év alatt maximálisan megszoktam ezeket a pillantásokat. 

Szinte egy időben lépek be a terembe a csengő megszólalásával. Tekintetemmel gyorsan szelem át a padokat, egy üres hely észrevételében reménykedve. Sokadszori próbálkozásra sikerül találnom egy helyet, így elindulok afelé. Amint közeledek rájövök, hogy miért is van arra egy szabad szék; Gina Viorel ül ott. Kínomban felnevetek halkan és betolakszom a lány mellé, aki összeszűkített szemekkel mér végig.

- Szia Gina- mosolygok rá gúnyosan.

- Zayn- néz rám lopva.

Ellie emléke még mind a mai napig bennem él, mikor mesélt az ő fajtájukról, vagyis arról a négy családról akiknek a keze- talán- együtt véve elér addig, mint az elnöknek.

-Szóval Columbia?- ül fel egy jól sikerült szeretkezés után barátnőm.

Arcán mosoly csillag, jól láthatóan boldog. Szorosabban húzom magamhoz a lányt és adok neki egy puszit füle mögé. Áldom az Istent, hogy akkor, azon a délutánon rám mozdult, hiszen azóta is fontos személy az életemben, sőt ő az egyetlen.

- Igen- lehelek csókot szájára.

- Odajárnak ők is- jelenti ki üreges tekintettel.

Ijesztően gyorsan változik meg a hangulata. Körülbelül még egy perce csak úgy ragyogott az arca a vidámságtól, most pedig kifejezéstelen arccal mered a semmibe, kisimítok arcából egy tincset a többi közé.

- Kik?- húzom össze szemöldökömet.

- Ők, akik kisemmizték a családomat- csillan meg szemében egy könnycsepp, amit azonnal letörlök onnan.- Négyen vannak, négy család. Victor Viorel, aki megakarta venni apám kis, lepukkant cukrászdáját, ami az éttermével szemben volt. Mindenki szívesebben átment oda fogyasztani valamit, mint náluk desszertet enni, ennek híre ment nem csak Manhattanben, hanem lassan már egész New Yorkban. Szüleim nem akarták eladni a helyet, ekkor jött Steven Shaw, akinek lássuk be, elég messzire elér a keze és tönkretett néhány pénzügyi kapcsolatot, de ennek ellenére is kitartott apa. Ezek után rá pár hétre anyám autóbalesetet szenvedett és bekerült a Roosewelt kórházba, eleinte örültünk is neki, hogy odakerült, de aztán Artmensonék elintézték, hogy átkerüljön a Weill Cornellbe, ami az övüké. Linette plasztikai sebész, míg Aaron a főorvos. Az arca is eldeformálódott, két nappal a plasztikai műtét előtt, Linette bement hozzá és megfenyegette, hogy sosem fog már az az ember visszanézni rá a tükörből, mint előtte, ha csak nem adják el Victornak a cukrászdát. Anyám makacs volt, így szinte egy idegen arca került rá a műtét után, Linette megtette, szándékosan eldeformálta az arcát. Feljelentést nem tettünk, hiszen ki adott volna nekünk igazat velük szemben? Arról nem beszélve, hogy Alesha Stinton lett volna az ügyvédjük, aki még sosem veszített el egy ügyet sem. Már kezdtük azt hinni, hogy vége ennek az egész rémálomnak, mikor megjelent egy cikk az Interneten, miszerint; egyik nap Vivienne Velvet, divattervő két barátnőjével, Roxane Ross színésznővel és Naomi Viorel modellel nálunk sütizett. Twitteren elkezdték köpködni a helyet, majd állítólag Naomi kórházba is került tőle, természetesen a Cornellbe, ahol Aaron nyilatkozott az állapotáról és megállapították, hogy ételmérgezés történt. A sztárnak titulált nőket és Naomi fiát, Valtterit, aki nem mellesleg modell mindenhova hívták nyilatkozni erről és természetesen előadták a nagy halált mindannyian. Ennél több már nem is kellett a vevőknek, elkezdtek fogyatkozni, míg be nem kellett zárni az üzletet, eladósodtunk. Apám agyvérzést kapott, amibe belehalt. Anyámmal nem maradt pénzünk, Manhattanból Brooklynba kellett költöznünk, anya két műszakban dolgozik azóta csak úgy, mint én miután ott hagytam a sulit.- fejezi be a történetet, zokogva.

Sokkolva ülök fel. Ölembe húzom a rázkódó lányt. Szóhoz sem jutok a hallottaktól, ez tényleg durva, de tudhatták volna a szülei, hogy a gazdagok így játszanak és nem fogadják el a nemleges választ. Hátát simogatva próbálom nyugtatni Elliet, de esélytelen.

- Mindenkinek, akinek alliteráció van a monogramjában az elithez tartozik.- Folytatja zokogva- Angie Artmenson, Gina Viorel már odajár, Sean Shaw és Winona Wilson idén kezdenek, de Sheila Shaw, Valtteri Viorel és Sutton Stinson is ott fogják tölteni az egyetemista éveiket. Kérlek vigyázz velük- néz először a szemembe, azóta, hogy elkezdett mesélni.

Aprót biccentek, hogy megértettem kérését és eleget fogok neki tenni.

Amint végigmérem Ginat nehéz lenne elhinni róla, róluk mindezt. Ártatlannak tűnik, de mégsem az. Gúnyos mosoly húzódik számra, minek köszönhetően a szőke lány értetlenül tekint rám, de ezúttal nem találok semmiféle ellenszenvet tekintetében, mint, amit már oly sokszor. Csupán megingatom fejemet, ezzel azt sugallva, hogy nem fontos dolgon ábrándoztam el. Világos tincseimbe túrok, majd megdörzsölöm szakállamat, ez az egyetlen, ami nem változott rajtam mióta Amerikában vagyok.

Gondolataim közül a csengő hangja szakít ki, túl korán. Meglepetten pillantok a faliórára, ami igazolja, hogy jókor csengettek ki, ezek szerint akkor tényleg nagyon elkalandoztam, egész órán.

Kezembe veszem a cuccaimat és szenvedve ugyan de elindulok pénzügyre, szörnyű két óra vár rám. A földszint folyosóin sétálva nyomkodom telefonomat, mikor valaki hirtelen nekem jön. Szemöldökeim a magasba szöknek, majd pár nagyobbat pislogok a meglepettségtől. Minden hallgató, ha teheti átmegy a folyosó túloldalára, nehogy kapcsolatba kelljen lépnie velem. Biztosan valami új, aki még nem ismeri a helyi pletykákat. 

- Ne haragudj, véletlen volt- szól hozzám az elkövető.

Szemeim még nagyobbra tágulnak- már ez lehetséges.

Hosszú, szőke, enyhén hullámos haja kiengedve omlik vállára, arcát kevés smink fedi. Egy szürke, testhez simuló felső és egy hosszú, bordó szövegkabát van rajta egy fekete farmerral és magassarkú térdcsizmával párosítva.

Megilletődve konstatálom, hogy még mindig előttem áll. Minden porcikájában Elliere emlékeztet. A külseje, a tekintete és még a hangja is tökéletesen passzol, csupán stílusában tér el. Ellieé sportos, olykor fiús volt, míg az elegáns, szinte teljes mértékben.

- Ellie?- szalad ki számon egy meggondolatlan kérdés-vagyis, semmi gond.- javítom magamat egyből fejemet rázva.

Se szó, se beszéd nélkül ott hagyom a fiatal lányt, mintha mi sem történt volna. Úti célomat a büfére változtatom, az előadás ráér. A hosszú sornak szokás szerint az elejére kerülök szinte egyből. Egy hideg, szénsavas ásványvízzel leszek gazdagabb- ami reményeim szerint kitisztítja gondolataimat.

Szerencsémre egy szinten van mindkét helyiség, így csupán pár lépest kell megtennem és már az előadó teremben vagyok. Néhány hallgató van még csak a teremben, köztük Sean, aki éppen egy lánnyal beszélget. Megrántom vállaimat és nem törődve azzal, hogy éppen egymás társasága foglalja le őket, melléjük lépek, mióta New Yorkban vagyok nem a figyelmes jelző a legjellemzőbb rám. Íriszeimet Sean barátjára emelem, ekkor tudatosul bennem a felismerés, hogy, aki az imént nekem jött tulajdonképen Sean Shawval cseveg, vagyis az elit tagja ő maga is, azon belül, pedig minden bizonyára, a húga, akit az előbb Ellienek neveztem. 

- Sean- fordulok teljes testtel az idősebbik felé- meg kellene beszélnünk még pár dolgot.- utalok a közös feladatunkra és arra, hogy rázza le testvérét.

Beleegyezően bólint és megöleli a lányt, aki szinte két fejjel kisebb nála. Valamit még a fülébe súg, majd ártatlan tekintettel mér végig Sheila. Összehúzott szemekkel nézek a szőkére, majd bátyjára tekintek kérdőn, aki csak megrántja a vállát és leül a hozzá legközelebb eső helyre. Most már Sheila is tudja, hogy ki vagyok és többször nem jön nekem, véletlenül sem.

(...)

2016., December; Brooklyn, New York, Amerikai Egyesült Államok 

- Egy italt Zayn?- fordul felém a brooklyni pultos srác.                                                                           - A szokásosat- legyintek egyet.

Csak biccent és máris elkezdi kiönteni a kocsma egyetlen minőségi italát, a Jack Daniels Honeyt, nem a legjobb, de megteszi, Brooklynban még ez is nagy dolognak számít olykor. Nem mondom, nem rossz hely, vannak előkelő helyek itt is, csak úgy. mint a folyó túl oldalán. Csupán ez a városrész nem kifejezetten a tehetőségéről híres.

Készségesen tolja elém az italt, két jégkockával hűtve.

- Kösz, Caleb- emelem meg a poharamat.

- Mi járatban nagy fiú?- fonódik két kar derekam köré.

- Szia Loreen- köszöntöm a néger törzsvendéget.- Beugrottam egy italra- utalok a kezemben tartott alkoholra, amit ő maga is előszeretettel fogyaszt.

Gyanúsan kezd el méregetni, majd felül egy mellettem lévő bárszékre ő is. Jobb kezét a pultra helyezi és a fejét tartja meg vele. Várakozóan pislog rám, így inkább beszélni kezdek, mert tudom; ha kell egész éjszaka így fog rám nézni és nem hagy majd még csak wcre sem elmenni, amíg nem beszélek.

Loreen különleges ember. Ő volt Ellie második anyja, még akkor is ha csak néhány évvel élt régebb óta, mint mi. Sokan elítélik a bőrszíne miatt és meg sem próbálják megismerni azt a fantasztikus embert, akit a külseje fed. 

Felsóhajtok és jól bevett szokásomként dörzsölöm meg szakállamat.

- Találkoztam ma Sheila Shawval- a név hallatán szemöldökei összefutnak, de egyből rendezi vonásait- mintha csak Elliet láttam volna magam előtt- meredek el a távolba, bár csak a velem szemben lévő falig jut tekintetem.

- Igazán elfelejthetnéd már Elliet, ami volt volt, nem tudsz ellene mit tenni- vágja rá gondolkodás nélkül.- Hasonlítanak, de nem hinném, hogy titkos ikertestvérek lettek volna- forgatja meg szemeit színpadiasan.- Térj észhez- vágja hozzám ridegen és italomat a kezébe véve magamra hagy.

00. Prologue

Zayn Malik
2014., Szeptember; Upper East Side, New York, Amerikai Egyesült Államok

Alig fél órája szállt le a gépem, de már az egyik upper east side-i előkelő kávézóban várakozom ismerősömre. Fekete hajamba túrok, miközben az éppen engem kiszolgáló pincérlány elém teszi az általam rendelt fekete kávémat és mellé jól láthatóan egy szalvétát. A szőke, húsz év körüli nő egy oldalmosoly kíséretében alaposan végigmér, mire én is ehhez a cselekedethez folyamodok. Halvány smink díszíti arcát, szőke haja szorosan fel van kontyolva feje tetejére. Fehér inge lazán betűrve kék, magas derekú farmernadrágjába. Az anyag szépen kerekedik formás fenekén, míg melleit kihangsúlyozza a ráfeszülő selyem. Lopva névtáblájára pillantok, majd elmosolyodok.
- Köszönöm, Ellie- ejtem ki nevét óvatosan.
Arcára enyhe pír szökik fel miközben végigsimít felsőjén. Megnyalom alsó ajkamat és belenézek a szalvétába, sejtésem beigazolódik; a telefonszáma és neve virít a papírdarab belsejében. Vigyor kúszik arcomra, New York sem tud nekem ellenállni.
- Üdv, Zayn- ül le velem szembe Jeff.
Aprót biccentek köszönés képen az idősödő férfinek, aki aktatáskájából egy mappát vesz elő.
- Halott, vagy élő nem tudjuk. A nevét, nem tudjuk, sem a lakcímét, sem semmit róla, csupán egy több éves kép áll rendelkezésünkre, de minden tőlünk telhetőt megteszünk- mondja el ismét ugyanazt, amit eddig mindig.
- Megmondtam már, valahol itt kell lennie a városban, mindig innen utalja pénzt, mindig másik bankból, mindig névtelenül.- Egészítem ki a férfit- de ezúttal maradok, szedjétek össze magatok- nézek végig a tanácstalan nyomozón, aki meglepődik kijelentésemen.- Anyám halála után már nincs miért maradnom sem Bradfordban, sem Angliában. Csupán egy célom van már; megtalálni az apámat.
Zsebemből előkotorok tíz dollárt és az asztalra teszem, nyugodtan mégis köszönés nélkül vágom be magam után az üvegajtót.