03. Már megint

Sheila Shaw
2016., December; Manhattan, New York, Amerikai Egyesült Államok

Óvatosan oldalra pillantok a vajszínű falra akasztott órára. Gondosan ügyelek arra, hogy az orvosnak nehogy feltűnjön érdektelenségem és megsértsem azzal, hogy rájön, egy pillanatra sem figyelek rá. Fél tizenegy, vagyis már több, mint három órája próbálom túlélni ezt a találkozót. Szinte a kezdetektől hallgatom ugyanazt a dolgot újra és újra-legalábbis nekem ugyanannak tűnik, még ha nem is figyelek. Eleinte még Angie és Sutton kitartottak mellettem az előbbi csupán a szülei miatt, míg az utóbbi baráti kedvességből, azonban úgy egy órája elmentek mosdóba és azóta sem jöttek vissza.  
- Elnézést, Dr. Carter- lépek el beszélgető partneremtől, mikor megpillantom a férfi mögött őrült módon, sűrűn integető Angiet.

Kérdő tekintettel közelítek a lány felé, egy apró dolog miatt biztosan nem rángatott volna el az egyik orvosuktól. Felhúzom jobb szemöldökömet mire ő csak jól láthatóan megforgatja barna íriszeit. Értetlen mód pislogok a barnára. 

- Megölöm a bátyád- jelenti ki egyszerűen, mire ráncolni kezdem a homlokomat- Virginiaval ment fel az emeletre pár perce- magyarázza miközben kimondja teljes nevét mindkettejüknek, miszerint dühös a lányra is.

Állam szó szerint leesik és karon ragadva legjobb barátnőmet felrohanok a lépcsőn. Nem érdekel ki lát minket és mit gondol, akár bolondnak is titulálhat. Egyes egyedül brutális nagyságú magassarkúm gátol. Válogatás nélkül nyitogatom ki sorban az összes utamba eső sötétbarna ajtót, de sehol senki, csupán sötét hálók. Leírhatatlanul dühös vagyok mind Seanra, mind Ginara. Megint eljátszák ugyanazt, amit pár évvel ezelőtt.

- Biztosak lehetnek benne, hogy ezt már nem fogom eltusolni Winona és Sutton előtt, Valtteriről nem is beszélve- morgom.

Érzem, ahogyan megilletődik a szokatlan viselkedési módomon. Tényleg nem szokásom ilyen hangszínben, ilyeneket mondani.

Mintha csak egy filmben lennénk, természetesen az utolsó nyílászáró kinyitása után pillantjuk meg a bejárattal szemben lévő ágyon csókolózni a keresett párost. A barna lány finoman arrébb tessékel és elém lép. 

- Nem zavarunk?- Emeli fel hangját cinikus hangvételben, mire eleresztik egymás szájat, de Sean továbbra is öleli az ölében ülő szőkeség derekát, aki csak mellkasába fúrja arcát-talán azt hiszi úgy eltűnhet. Mintha már számítottak volna rá, hogy megjelenünk. Egy csepp meglepődöttség sincs egyikőjük arcán sem, ami még inkább feljebb tornázza vérnyomásomat. 

- Ti mesélitek el a többieknek ezt, vagy én, de ebben az esetben a múltban történteket is lehet elkotyogom- adok hangot véleményemnek én is, tőlem ismételten szokatlan stílusban.- Ti döntötök. További jó szórakozást kívánok!- Hagyom faképnél mindhármójukat.

Magam is meglepődöm viselkedésemen és azon, hogy ezt így mind gondolkodás nélkül vágtam a fejükhöz, még sincsen lelkiismeret furdalásom. Vonásaimat rendezve, ügyelve a helyes járásra lépdelek le a fokokon. Apámat keresem szemeimmel a tömegben, de hiába, nem találom a földszinti előcsarnokban, Vivivel ellentétben, akinek ismét hazudhatok. Vajszínű ujjatlan ruhája gondosan ráfeszül felsőtestére- ami gyönyörűen kiemeli alakját-, míg derekától lefelé már lazább szabású a földig érő csoda. Haja erős kontyba fogva gondosan kiemeli kerek arcát. A kontyban szépen csillannak meg az apró, ezüst kövek. 

- Vivi- érintem meg vállát, mikor éppen nem társalog senkivel sem- hazamegyek- biccentek az ajtó felé, mire választ nem, csak egy puszit kapok.

Hallgatás beleegyezés, főleg, hogy faképnél is hagyott a szőkeség. Amint kilépek a fogadásról megpillantom az épület előtt várakozó fekete limuzint. Vicces lesz egyedül utazni a több fős járműben, de legalább nem számít már újdonságnak. Alig teszek meg pár lépést az autó felé, de megtorpanok.

- Ellie- hallom meg magam mögül a már pár napja emlegetett nevet. 

Próbálom figyelmen kívül hagyni az ismerős hangot, ami ezúttal szórakozottabbnak bizonyul. Aprót rázok fejemen és mintha mi sem történt volna, folytatom az utamat. Bizonyára Troy már észrevett, hiszen felkapcsolta a kocsi helyzetjelzőit. 

- Mondd csak Sheila! Hogy csinálod?- Hallom már közelebbről a hangot, mire megpördülök.

Ijedten meredek magam elé. Magammal szembe találom Zayn Malikot, a részeg Zayn Malikot. Alkohol és a cigaretta szaga erősen árad a férfi minden pontjából, amiben közrejátszik a kezében füstölgő cigaretta. Fekete pólója néhol foltos is. Tanácstalanul pislogok az előttem állóra.

- Mire célzol?- Remeg meg minimálisan a hangom, magam sem tudom miért talán mert nem szeretem a részeg embereket és minimális mértékben tartok is tőlük vagy csak a híre miatt.

Játékosan elmosolyodik, mire még jobban megijeszt, ezért teszek egy lépést hátrafelé, de utánam nyúl és nem enged tovább hátrálni. Tekintetem gyorsan vezetem hatalmas tenyerére, ami körülöleli csuklómat. Egész kézfejét tetoválások fedik, csak úgy, mint többi tagját.

- Ne félj tőlem- fogalmam sincs miért, de hallgatok rá és befejezem a menekülést.

Ahogy lenézek időközben már összefonódott ujjainkra meghallom egy társaság nevetését. Azonnal odanézek, ahol éppenséggel a Per Se étterem tulaja és néhány barátja lép ki a szabad levegőre. Gondolkodás nélkül próbálom kitépni tenyeremet ujjai közül, de szorítása nem enyhül, ezért erősen fogom meg Zayn kezét és húzom magam után az autó felé. Igaz, nehezemre esik a nálam jóval nehezebb, ittas állapotú férfit futólépésben terelgetni, de nincs más választásom így nem hisztizek. Troy kinyitja az ajtót előttünk mire a szőke készségesen eltapossa a szálat. Belököm magam előtt a hátsó sorok egyikére a srácot, majd beülök én is. Sofőröm belenéz a visszapillantóba és jelzésemre hazafelé veszi az irány miközben Zayn égető tekintetét élvezhetem. 

- Mire volt ez jó?- Szólal meg, mire Troy inkább felhúzza az első sorok és a hátsó részt közti elválasztót, bár kis tévén keresztül úgyis mindent láthat és hallhat is, amennyiben hanggal nézi a biztonsági kamerát.

- Semmi kedvem sem volt egy részeg emberrel mutatkozni előttük- utalok a társaságra.

- Aki történetesen Zayn Malik- egészít ki.

Egy pillanatra az ütő is megáll bennem. Tekintete a lelkemig hatol, ezzel zavarba ejtve engem. Feszülten vizslatom a kocsi fekete szőnyeges padlóját és beáll közénk az a bizonyos kínos csend. Fenéért is hoztam magammal! Egyáltalán mit keresett a GoldPalace előtt? Ez nem az ő stílusa, ahogy ezek a fogadások, partik sem. Ő ehhez túl laza.

Ujjaimat kezdem tördelni és hirtelen szörnyen érdekessé vállnak Manhattan esti utcái. Már vagy százszor jártam ezeken az utakon, mégsem emlékszem rá, hogy mit is foglal magába egy-egy rész. Hirtelen egy idegen kezet érkezek meg az enyéim között, mire ösztönösen rántom el onnét kézfejemet.

- Nézz rám- cseng határozottan és józanul hangja.

Fejemben megállás nélkül újra és újra játszódnak le Sean néhány napja kiejtett mondatai. Az iránta jelenleg táplált dühöm csak vezérel afelé, hogy nyissak a Malik fiú felé.

Óvatosan ráemelem szemeimet mire tekintetünk találkozik. Ezúttal nem kapom el fejemet, hanem tartom magamat. Mozdulatlanul nézek barna íriszeibe és minden erőmet felhasználom, nehogy elvesszek szemeiben. Nem lehetek gyenge, vele szemben nem.

Az autó fokozatos lassulása, majd megállasa jelezi, hogy megérkeztünk a Sheanba. Egy apró mosolyt küldök Troynak majd kikászálódok az immáron nyitott ajtón, Zayn pedig utánozza a mozdulataimat. Ezt követően a fekete csoda visszafelé veszi az irányt a rendezvényre, míg én - szorosan a sarkamban a sráccal- átlépem a szálloda küszöbét. A biztonsági őr néhány gyanús pillantást küld a szőke fiú felé, mire muszájnak érzem felköhintenem egyet. A Bill nevezetű férfi sietve fordul vissza az eredeti pózába és rendezi magát, ezzel befejezve az emberek méregetését. Már csak az hiányozna, hogy minden vendéget így megnézzen.

- Szia Lisa- köszönök a vörös recepciós lánynak.- Kérem a 270-es kulcsát.

Segítőkészen teszi elém a szoba kártyáját, amit Zayn vesz el a pultról. A pillanatnyi sokkból felébredve indulok el a lift felé, ami amint leolvassa a szoba kódját elindul és a tizenötödik emeleten áll meg. Szótlanul sétálunk egymás mellett a sötétkék szőnyeges folyosón. A lakosztály bejárata elé érve kiveszem kezéből a kék-piros kártyát és ismét a leolvasóhoz emelem, majd a zár kattanása jelzi számomra, hogy nyitva az ajtó. Rutinosan fordítom el a gombkilincset és magam előtt beengedve Zaynt, belépek utána a szállodai szobába.

- Miért hoztál ide?- Ráncolja szemöldökét.

Ez a kérdés eddig fel sem merült bennem, de azt hiszem Sean miatt. Csupán szeretném őt is annyira meglepni, mint ahogyan neki sikerült minket- biztos vagyok benne, hogy fülébe fog jutni, hogy Zayn itt van. 

- Őszintén?- Emelem fel egy kicsit hangomat.- Semmi kedvem sem volt egy részeg embert pesztrálgatni sem a GoldPalace előtt, sem sehol- hazudok neki szemrebbenés nélkül- de nehogy megköszönd, hogy legalább tetőt tettem a fejed felé.- Vetem oda lekezelő módon.

- Ugyan Sheila- nevet fel cinikusan, ami arra késztet, hogy tegyek felé egy lépést- a te fajtád nem tenne ilyet értem, hátsó szándék nélkül.- Jelenti ki hidegen, mintha csak az időjárásról beszélgetnénk.

Egy pillanatra meghökkenek azon, hogy milyen reálisan látja önmagát, ezt a helyzetet és az egész várost. Valóban igaza van, de sosem vallanám be neki, hogy átlát rajtam.

- Vicces, hogy nem hiszed el, hogy valaki csupán kedves akart veled lenni a felső tízezerből.-Rukkolok elő egy frappáns védekezéssel- tudod, pont emiatt nem tesszük meg ezt senkivel sem, hiszen, ahelyett, hogy megköszönnéd még engem kérsz számon.- Rázom meg fejemet és próbálok hatni rá, de tekintete kifejezéstelen.- Aludj jól, Zayn- eresztek meg felé egy mosolyt és elhagyom a szobát.