03. Már megint

Sheila Shaw
2016., December; Manhattan, New York, Amerikai Egyesült Államok

Óvatosan oldalra pillantok a vajszínű falra akasztott órára. Gondosan ügyelek arra, hogy az orvosnak nehogy feltűnjön érdektelenségem és megsértsem azzal, hogy rájön, egy pillanatra sem figyelek rá. Fél tizenegy, vagyis már több, mint három órája próbálom túlélni ezt a találkozót. Szinte a kezdetektől hallgatom ugyanazt a dolgot újra és újra-legalábbis nekem ugyanannak tűnik, még ha nem is figyelek. Eleinte még Angie és Sutton kitartottak mellettem az előbbi csupán a szülei miatt, míg az utóbbi baráti kedvességből, azonban úgy egy órája elmentek mosdóba és azóta sem jöttek vissza.  
- Elnézést, Dr. Carter- lépek el beszélgető partneremtől, mikor megpillantom a férfi mögött őrült módon, sűrűn integető Angiet.

Kérdő tekintettel közelítek a lány felé, egy apró dolog miatt biztosan nem rángatott volna el az egyik orvosuktól. Felhúzom jobb szemöldökömet mire ő csak jól láthatóan megforgatja barna íriszeit. Értetlen mód pislogok a barnára. 

- Megölöm a bátyád- jelenti ki egyszerűen, mire ráncolni kezdem a homlokomat- Virginiaval ment fel az emeletre pár perce- magyarázza miközben kimondja teljes nevét mindkettejüknek, miszerint dühös a lányra is.

Állam szó szerint leesik és karon ragadva legjobb barátnőmet felrohanok a lépcsőn. Nem érdekel ki lát minket és mit gondol, akár bolondnak is titulálhat. Egyes egyedül brutális nagyságú magassarkúm gátol. Válogatás nélkül nyitogatom ki sorban az összes utamba eső sötétbarna ajtót, de sehol senki, csupán sötét hálók. Leírhatatlanul dühös vagyok mind Seanra, mind Ginara. Megint eljátszák ugyanazt, amit pár évvel ezelőtt.

- Biztosak lehetnek benne, hogy ezt már nem fogom eltusolni Winona és Sutton előtt, Valtteriről nem is beszélve- morgom.

Érzem, ahogyan megilletődik a szokatlan viselkedési módomon. Tényleg nem szokásom ilyen hangszínben, ilyeneket mondani.

Mintha csak egy filmben lennénk, természetesen az utolsó nyílászáró kinyitása után pillantjuk meg a bejárattal szemben lévő ágyon csókolózni a keresett párost. A barna lány finoman arrébb tessékel és elém lép. 

- Nem zavarunk?- Emeli fel hangját cinikus hangvételben, mire eleresztik egymás szájat, de Sean továbbra is öleli az ölében ülő szőkeség derekát, aki csak mellkasába fúrja arcát-talán azt hiszi úgy eltűnhet. Mintha már számítottak volna rá, hogy megjelenünk. Egy csepp meglepődöttség sincs egyikőjük arcán sem, ami még inkább feljebb tornázza vérnyomásomat. 

- Ti mesélitek el a többieknek ezt, vagy én, de ebben az esetben a múltban történteket is lehet elkotyogom- adok hangot véleményemnek én is, tőlem ismételten szokatlan stílusban.- Ti döntötök. További jó szórakozást kívánok!- Hagyom faképnél mindhármójukat.

Magam is meglepődöm viselkedésemen és azon, hogy ezt így mind gondolkodás nélkül vágtam a fejükhöz, még sincsen lelkiismeret furdalásom. Vonásaimat rendezve, ügyelve a helyes járásra lépdelek le a fokokon. Apámat keresem szemeimmel a tömegben, de hiába, nem találom a földszinti előcsarnokban, Vivivel ellentétben, akinek ismét hazudhatok. Vajszínű ujjatlan ruhája gondosan ráfeszül felsőtestére- ami gyönyörűen kiemeli alakját-, míg derekától lefelé már lazább szabású a földig érő csoda. Haja erős kontyba fogva gondosan kiemeli kerek arcát. A kontyban szépen csillannak meg az apró, ezüst kövek. 

- Vivi- érintem meg vállát, mikor éppen nem társalog senkivel sem- hazamegyek- biccentek az ajtó felé, mire választ nem, csak egy puszit kapok.

Hallgatás beleegyezés, főleg, hogy faképnél is hagyott a szőkeség. Amint kilépek a fogadásról megpillantom az épület előtt várakozó fekete limuzint. Vicces lesz egyedül utazni a több fős járműben, de legalább nem számít már újdonságnak. Alig teszek meg pár lépést az autó felé, de megtorpanok.

- Ellie- hallom meg magam mögül a már pár napja emlegetett nevet. 

Próbálom figyelmen kívül hagyni az ismerős hangot, ami ezúttal szórakozottabbnak bizonyul. Aprót rázok fejemen és mintha mi sem történt volna, folytatom az utamat. Bizonyára Troy már észrevett, hiszen felkapcsolta a kocsi helyzetjelzőit. 

- Mondd csak Sheila! Hogy csinálod?- Hallom már közelebbről a hangot, mire megpördülök.

Ijedten meredek magam elé. Magammal szembe találom Zayn Malikot, a részeg Zayn Malikot. Alkohol és a cigaretta szaga erősen árad a férfi minden pontjából, amiben közrejátszik a kezében füstölgő cigaretta. Fekete pólója néhol foltos is. Tanácstalanul pislogok az előttem állóra.

- Mire célzol?- Remeg meg minimálisan a hangom, magam sem tudom miért talán mert nem szeretem a részeg embereket és minimális mértékben tartok is tőlük vagy csak a híre miatt.

Játékosan elmosolyodik, mire még jobban megijeszt, ezért teszek egy lépést hátrafelé, de utánam nyúl és nem enged tovább hátrálni. Tekintetem gyorsan vezetem hatalmas tenyerére, ami körülöleli csuklómat. Egész kézfejét tetoválások fedik, csak úgy, mint többi tagját.

- Ne félj tőlem- fogalmam sincs miért, de hallgatok rá és befejezem a menekülést.

Ahogy lenézek időközben már összefonódott ujjainkra meghallom egy társaság nevetését. Azonnal odanézek, ahol éppenséggel a Per Se étterem tulaja és néhány barátja lép ki a szabad levegőre. Gondolkodás nélkül próbálom kitépni tenyeremet ujjai közül, de szorítása nem enyhül, ezért erősen fogom meg Zayn kezét és húzom magam után az autó felé. Igaz, nehezemre esik a nálam jóval nehezebb, ittas állapotú férfit futólépésben terelgetni, de nincs más választásom így nem hisztizek. Troy kinyitja az ajtót előttünk mire a szőke készségesen eltapossa a szálat. Belököm magam előtt a hátsó sorok egyikére a srácot, majd beülök én is. Sofőröm belenéz a visszapillantóba és jelzésemre hazafelé veszi az irány miközben Zayn égető tekintetét élvezhetem. 

- Mire volt ez jó?- Szólal meg, mire Troy inkább felhúzza az első sorok és a hátsó részt közti elválasztót, bár kis tévén keresztül úgyis mindent láthat és hallhat is, amennyiben hanggal nézi a biztonsági kamerát.

- Semmi kedvem sem volt egy részeg emberrel mutatkozni előttük- utalok a társaságra.

- Aki történetesen Zayn Malik- egészít ki.

Egy pillanatra az ütő is megáll bennem. Tekintete a lelkemig hatol, ezzel zavarba ejtve engem. Feszülten vizslatom a kocsi fekete szőnyeges padlóját és beáll közénk az a bizonyos kínos csend. Fenéért is hoztam magammal! Egyáltalán mit keresett a GoldPalace előtt? Ez nem az ő stílusa, ahogy ezek a fogadások, partik sem. Ő ehhez túl laza.

Ujjaimat kezdem tördelni és hirtelen szörnyen érdekessé vállnak Manhattan esti utcái. Már vagy százszor jártam ezeken az utakon, mégsem emlékszem rá, hogy mit is foglal magába egy-egy rész. Hirtelen egy idegen kezet érkezek meg az enyéim között, mire ösztönösen rántom el onnét kézfejemet.

- Nézz rám- cseng határozottan és józanul hangja.

Fejemben megállás nélkül újra és újra játszódnak le Sean néhány napja kiejtett mondatai. Az iránta jelenleg táplált dühöm csak vezérel afelé, hogy nyissak a Malik fiú felé.

Óvatosan ráemelem szemeimet mire tekintetünk találkozik. Ezúttal nem kapom el fejemet, hanem tartom magamat. Mozdulatlanul nézek barna íriszeibe és minden erőmet felhasználom, nehogy elvesszek szemeiben. Nem lehetek gyenge, vele szemben nem.

Az autó fokozatos lassulása, majd megállasa jelezi, hogy megérkeztünk a Sheanba. Egy apró mosolyt küldök Troynak majd kikászálódok az immáron nyitott ajtón, Zayn pedig utánozza a mozdulataimat. Ezt követően a fekete csoda visszafelé veszi az irányt a rendezvényre, míg én - szorosan a sarkamban a sráccal- átlépem a szálloda küszöbét. A biztonsági őr néhány gyanús pillantást küld a szőke fiú felé, mire muszájnak érzem felköhintenem egyet. A Bill nevezetű férfi sietve fordul vissza az eredeti pózába és rendezi magát, ezzel befejezve az emberek méregetését. Már csak az hiányozna, hogy minden vendéget így megnézzen.

- Szia Lisa- köszönök a vörös recepciós lánynak.- Kérem a 270-es kulcsát.

Segítőkészen teszi elém a szoba kártyáját, amit Zayn vesz el a pultról. A pillanatnyi sokkból felébredve indulok el a lift felé, ami amint leolvassa a szoba kódját elindul és a tizenötödik emeleten áll meg. Szótlanul sétálunk egymás mellett a sötétkék szőnyeges folyosón. A lakosztály bejárata elé érve kiveszem kezéből a kék-piros kártyát és ismét a leolvasóhoz emelem, majd a zár kattanása jelzi számomra, hogy nyitva az ajtó. Rutinosan fordítom el a gombkilincset és magam előtt beengedve Zaynt, belépek utána a szállodai szobába.

- Miért hoztál ide?- Ráncolja szemöldökét.

Ez a kérdés eddig fel sem merült bennem, de azt hiszem Sean miatt. Csupán szeretném őt is annyira meglepni, mint ahogyan neki sikerült minket- biztos vagyok benne, hogy fülébe fog jutni, hogy Zayn itt van. 

- Őszintén?- Emelem fel egy kicsit hangomat.- Semmi kedvem sem volt egy részeg embert pesztrálgatni sem a GoldPalace előtt, sem sehol- hazudok neki szemrebbenés nélkül- de nehogy megköszönd, hogy legalább tetőt tettem a fejed felé.- Vetem oda lekezelő módon.

- Ugyan Sheila- nevet fel cinikusan, ami arra késztet, hogy tegyek felé egy lépést- a te fajtád nem tenne ilyet értem, hátsó szándék nélkül.- Jelenti ki hidegen, mintha csak az időjárásról beszélgetnénk.

Egy pillanatra meghökkenek azon, hogy milyen reálisan látja önmagát, ezt a helyzetet és az egész várost. Valóban igaza van, de sosem vallanám be neki, hogy átlát rajtam.

- Vicces, hogy nem hiszed el, hogy valaki csupán kedves akart veled lenni a felső tízezerből.-Rukkolok elő egy frappáns védekezéssel- tudod, pont emiatt nem tesszük meg ezt senkivel sem, hiszen, ahelyett, hogy megköszönnéd még engem kérsz számon.- Rázom meg fejemet és próbálok hatni rá, de tekintete kifejezéstelen.- Aludj jól, Zayn- eresztek meg felé egy mosolyt és elhagyom a szobát.

02. Egy est a sok közül

Sheila Shaw

2016., December; Manhattan, New York, Amerikai Egyesült Államok

Hatalmas, szürke ágyamban fekve nézem a tvre csatlakoztatott laptopon játszódó sorozatot, a Vámpírnaplókat. Imádom ezt a szériát, Nina Dobrevvel az élen. Titkos vágyam, találkozni egyszer a három főszereplővel, amit drága anyám révén könnyen el is érhetnék, de inkább hagyom ezt a lehetőséget még pihenni egy ideig. Egyszer talán majd neki is feltűnik magától, hogy az ismeretségeit kihasználva könnyebben kerülhetne ismét közel hozzá, mint a pénzével.

- Édesem- kopog be Vivi az ajtón, mire beinvitálom.- Itt a legújabb Vivienne Velvet kollekciód, a nyaklánc, meg csak úgy. Hord egészséggel, pénteken szükséged lesz rá- lép be egy ruhával a kezében majd ereszt meg felém egy mosolyt és leül ágyam szélére, ezzel jelezve, hogy egy tapottat sem mozdul míg nem látja rajtam.

- Máris felpróbálom- szökik hatalmas mosoly számra.

A földig érő bordó ruha puha, vékony anyagból készült, csak úgy, mint a cipő kényelmes bőrből. Az előbbi belátást enged dekoltázsomba a melleimnél lévő kivágásnak köszönhetően. Végigsimítok a hosszú estélyin és elvigyorodok. 

- Köszönöm szépen- ölelem magamhoz a divattervezőt.- Rajtatok mi lesz?

Elneveti magát kíváncsiságomon és megcsóválja fejét- vagyis nem tudok meg semmit sem idő előtt. Hihetetlen az az életerő és vidámság amivel ő éli a minden napjait. Sugárzik belőle a pozitívum, mégis szomorú múlttal bír. Eleinte nem jött ki jól senkivel, sem ő, sem a lánya, Winona. Mikor apa hat éve először hazahozta Angievel elkövettünk mindent, hogy a nőt elűzzük a házból, már akkor is ő állt hozzám a legközelebb. Barátnőm akkor tizenhat éves volt, míg én csupán tizenhárom. Akármit is tettünk, Vivienne csak nevetett rajta, vagy annyival lerendezte, hogy "még gyerekek". A fél éves utálkozás után egyik napról a másikra költözött be Winonaval az oldalán, akit jobban megérintett a viselkedésünk vele szemben, mint az anyját. Valtteri volt az első, aki szót értett vele és vett rá minket is erre a cselekedetre. Viorel srácnak az az éve volt a legsikeresebb, amellett, hogy ellenségekből barátokat kovácsolt, aláírt több neves céghez és nem utolsó sorban, de a nála két évvel idősebb Angelinat is sikerült magába bolondítania.

Gardróbomhoz lép és beakasztja az új darabot, míg a magassarkút a cipős részlegre viszi.

- Aki kíváncsi hamar megöregszik- intézi közben szavait hozzám.- Keddre milyen ruhát szeretnél?- Érdeklődik- azért Nick Jonas nem semmi pali- pillant rám egy pillanatra.

- Késő- torkollom le, még mielőtt elkezdené folytatni az áradozást- Stephen menedzseli, így Sutton már lecsapott rá- kacsintok rá második anyámra.

Csak megforgatja szemeit és elhúzza maga után a gardrób bejáratát. Oldalra döntött fejjel kezd el vizslatni, ismerem már ezt a nézést- éppen ruhát tervez. Sötétbarna íriszeiben a megvilágosulás szikrája azonnal felcsillan, mikor újra belép a tömérdek ruha közé, ahonnan egy szürke felsővel jön elő.

- Mit szólnál hozzá, hogyha ezt átalakítanám? Úgyse veszed fel már többször- hadarja el gyorsan, totális extázisban.

Megrántom vállaimat, hogy nekem ugyan mindegy, néhány mondatot még eldarál miközben kiszáguld szobámból az anyaggal a kezében. Fejcsóválva nézek a nő után és folytatom a félbehagyott sorozatomat.

(...)

A sokadik epizód elfogyasztása után az elgémberedett végtagjaimat megmozgatom, majd telefonomért nyúlok. Csupán Winona írt néhány sort arról, hogy holnapra rendkívüli szabadnapot kért Troy, ezért vagy Seannal, vagy az ő sofőrjével kell majd utaznom. Seanról jut eszembe, hogy ma még a- délelőttin kívül- egy szót sem váltottam vele, ezért átsétálok az ő szobájához, ahol miután behív az ágyra fekszem.

- Hogy sikerült az előadás?- Töröm meg a csendet, mire felnéz telefonjából.

- Egészen jól, életmentő vagy- ereszt meg felém egy mosolyt.

- Én csak utánad vittem egy pendriveot- legyintek egyet, mintha semmiség lenne. 

Újra némaságba burkolózunk mindketten. Gondolatai ki tudja hol járnak, míg az enyémek már a jövő heti koncert körül forognak, de előtte még túl kell élnem egy bájcsevegéses fogadást. Azóta gyűlölöm ezeket az eseményeket, hogy Angie rányitott Seanra és Ginara, ami hogyha kiderülne biztosan rámenne a híres Sean Shaw és Valtteri Viorel barátság.

- Sheila!- Hallom meg Angie üvöltését az emeletről, mire azonnal bocsánatot kérek beszélgetőpartneremtől, a GoldenPalace igazgatójától és sietős léptekkel megyek fel a lépcsőn. Barátnőm hitetlenül áll egy csukott ajtó előtt. Kérdőn felhúzom szemöldökömet, mire csak egy lesajnáló pillantást kapok. - A bátyád tudom, hogy hogyan űzi ezt az ipart, de ezúttal túl messzire ment- rázza meg lemondóan a fejét.Lehunyom szemeimet pár pillanatra és próbálok felszívódni innét, de egy kéjes nyögés visszaránt a valóságba. Csak sóhajtok egyet és próbálok nyugodt maradni.- Ezúttal kivel?- Kérdezek rá. - Gina- ejti ki száján a nevet, mire kővé dermedek.

Azóta is undorítónak tartom, hogy Sean nagyon jól tudta, hogy barátnőm még szűz mégis képes volt ezt megtenni vele, egy görbe este után. Viszont azon az estén egy csepp megbánást sem láttam a tizenöt éves lány arcán, hiába tudta, hogy rájuk nyitottunk, őt ez egy cseppet sem érdekelte, nem ismertem rá egy fikarcnyit sem. Egy éjszaka alatt valami Gina és közöttünk megtört, mégsem tudja senki, rajtunk kívül. Azon az estén megbeszéltük, hogy soha senkinek sem szólunk erről egy szót sem és meg nem történté tesszük a dolgot, magunkban.

- Figyelsz te rám?- Legyez tenyerével előttem, mire bólintok egy gyatrát.- Azt kérdeztem, hogy a Malik srácot miért nézted meg annyira?- Húzza fel jobb szemöldökét szemrehányóan. Mélyen gondolataimba merülök és próbálom előhalászni, hogy honnan is lehetne ismerős számomra ez a név.

- Az kicsoda?- Bukik ki belőlem az első dolog, ami eszembe jut.

Pár másodpercig összehúzott szemöldökkel vizslat, mire én csak széttárom kezeimet. Mikor sikerül rájönnie, hogy tényleg fogalmam sincs a név hova tartozásáról vonalai enyhülni látszanak és, mintha meg is nyugodna egy kicsit. Szemében már nem dúlnak az érzelmek, kifejezéstelen tekintete újra visszatér. 

Sosem volt az a kifejezetten érzelmes gyerek, de benne akkor tört meg az a bizonyos valami, amit nem lehet elmagyarázni, mikor kilenc éves volt és anya a szeme láttára rohant el itthonról minden cuccával együtt. 

- Nem lényeg- legyint nem törődöm módon tenyerével, mire nekem felkelti a kíváncsiságomat.

Magam elé fordítom ágyra fektetett iPadjét és rákeresek a srácra Instagramon. Az első, szimplán "zayn" felhasználó névvel ellátott személy adatlapjára megyek. Hiszen ez az a srác, aki ma le Elliezett. Magamban döbbenten konstatálom, hogy testvérem előadópárja ki is volt valójában.

- Ma le Elliezett- mondom ki hangosan is azt, ami foglalkoztatja az elmémet.

Sean arcát figyelve először meglepődik, majd ledermed. Résnyire zárja szemeit, mint mindig, amikor kiakar belőlem szedni valamit, de rájőve, hogy többet akarva sem tudnék mondani lágyulnak vonásai, de még mindig szigorúan feszülnek arc izmai.

- Nem akarom, hogy több időt tölts vele a kelleténél. Nem a mi társaságunk- zárja le ezzel a témát.

- Elviszel holnap? Troy nem lesz- húzom el számat, miközben kitörlöm az előttem lévő elektronikus eszköz előzményeit.

- Persze- bólint, anélkül, hogy rám nézne.- Mikor végzel?

Áldom az Istent néha, hogy bátyám nem bírta elviselni a sofőröket ezért levizsgázott és saját maga vezet. Apa egy ideig nem tudta megérteni, hogy miért nem kényelmesebb neki, hogy hordozzák, de aztán rájött, hogy anyára hasonlít, aki utálja ha másra van utalva és nem irányíthat mindent. Nos, utálom is ezeket a tulajdonságait Seannak.

- Fél kettő, világi történelem az utolsó, Mr. Lionnal- biccentek felé.

(...)

2016., December; Manhattan, New York, Amerikai Egyesült Államok

- Istenem Sheila!- Ront be a szobámba Angie a maga királykék köntösében- mit csinálsz már?- Tárja szét kezeit.

Csak megforgatom szememet és nem mondok semmit a feketeség kérdésére, amire amúgy sem várna választ. Időközben mellém társul és tusvonalán még igazít párat, amit mosolyogva konstatálok. Neki kiengedve omlik vállára haja csakúgy, mint nekem, annyi különbséggel, hogy míg az enyém göndörítve van az övé kivasalva és finoman hátratűzve.

Ilyenkor szinte minden áldott héten van valami ócska parti, amin muszáj részt vennünk nekünk is. Ez is csupán egy képmutatás a többi közül, semmi több. A sok előkelő család egy, közös rendezvényen vesz részt, mekkora szenzáció. Hajamban a csatokat megerősítem, majd Angie felé fordulok.

- Lovagodat hol hagytad?- Utalok a szőke, kék szemű srácra.

Körbenéz a szobában, mintha éppen őt keresné. Végszóra kopogás nélkül ront be az emlegetett szamár ruhákkal a kezében, amiket egyből letesz az ágyra. Valtteri már felöltözve mér végig minket külön- külön. 

- Azt hittem Ginaék lassúak- rázza meg lemondóan fejét, mire kegyetlen pillantásokkal szikrázza őt barátnője, majd egy csókban forrnak össze. Felesleges harmadik révén felemelem piros ruhámat, majd az alatta lévőt kezdem vizslatni. Gyönyörű szép, arról nem beszélve, hogy mintha a lelkének egy darabja lenne ez a ruha. 

- Azta- lép mellém ő is- Vivi mondta, hogy jó lett, de hogy mennyire- mosolyodik el és örömében megölel.

Miután mindenkinek sikerült felöltöznie- kivéve Suttont és Ginat- lent várakozunk a nappaliban. Valtteri türelme már nem is tudom mikor elveszett, de ezúttal egy "megölöm" elmormolásával és Seannal a kezei közt rohan fel az emeletre. A szokásos események előtti elkerülhetetlen huzavona.  

- Utálom ezeket a bájcsevegős estéket- áll fel a kanapéról Winona unott arccal.

Haja lazán kontyba fogva, lila ruhájával harmonizál a rúzsa, míg táskája inkább a fülbevalóval teszi ugyan ezt.

Sietős trappolások közelednek a lépcső felől, mire mi is mind odanézünk- végre sikerült elkészülni nekik is.

- Szóval ez tartott ennyi ideig- súgom oda Angienek, utalva Gina oldalra befont hajára.

Csak bólint egyet, mivel szőke hercege már mellette áll és nem venné jó néven a húgáról való pusmogást. Az én oldalamra pedig bátyám lép, aki kivételesen elfogadja a sofőr jelenlétét.

A partitól undorodott fejjel nézünk össze a kocsiban, mikor az megáll és meghalljuk a beszűrődő, stílusunknak nem éppen megfelelő zenét. Álmosollyal ajkaimon lépek ki a fekete limuzin ajtaján Sutton mögött.

Hát kezdődjön egy újabb halál unalmas est.

01. Ellie

Zayn Malik

2016., December; Manhattan, New York, Amerikai Egyesült Államok 

Unottan parkolok le az egyetem parkolójában fekete Mercedesemmel. Csupán pár perc múlva kezdődik a marketing, utána pedig dupla pénzügy. Magában nem is lenne sok, de a tudat, hogy a második órámon Sean Shawval kell előadást tartanom a gyomromat forgatja. Ipademet és a füzeteimet kezembe véve szállok ki az autóból. Szokásomhoz híven nem figyelek senkire sem, még csak rá sem nézek egy iskolatársamra sem. Napszemüvegemet sem veszem le fejemről, hiába sétálok már az intézmény folyosóin, megbámulnak az emberek, de nem érdekel. Két teljes év alatt maximálisan megszoktam ezeket a pillantásokat. 

Szinte egy időben lépek be a terembe a csengő megszólalásával. Tekintetemmel gyorsan szelem át a padokat, egy üres hely észrevételében reménykedve. Sokadszori próbálkozásra sikerül találnom egy helyet, így elindulok afelé. Amint közeledek rájövök, hogy miért is van arra egy szabad szék; Gina Viorel ül ott. Kínomban felnevetek halkan és betolakszom a lány mellé, aki összeszűkített szemekkel mér végig.

- Szia Gina- mosolygok rá gúnyosan.

- Zayn- néz rám lopva.

Ellie emléke még mind a mai napig bennem él, mikor mesélt az ő fajtájukról, vagyis arról a négy családról akiknek a keze- talán- együtt véve elér addig, mint az elnöknek.

-Szóval Columbia?- ül fel egy jól sikerült szeretkezés után barátnőm.

Arcán mosoly csillag, jól láthatóan boldog. Szorosabban húzom magamhoz a lányt és adok neki egy puszit füle mögé. Áldom az Istent, hogy akkor, azon a délutánon rám mozdult, hiszen azóta is fontos személy az életemben, sőt ő az egyetlen.

- Igen- lehelek csókot szájára.

- Odajárnak ők is- jelenti ki üreges tekintettel.

Ijesztően gyorsan változik meg a hangulata. Körülbelül még egy perce csak úgy ragyogott az arca a vidámságtól, most pedig kifejezéstelen arccal mered a semmibe, kisimítok arcából egy tincset a többi közé.

- Kik?- húzom össze szemöldökömet.

- Ők, akik kisemmizték a családomat- csillan meg szemében egy könnycsepp, amit azonnal letörlök onnan.- Négyen vannak, négy család. Victor Viorel, aki megakarta venni apám kis, lepukkant cukrászdáját, ami az éttermével szemben volt. Mindenki szívesebben átment oda fogyasztani valamit, mint náluk desszertet enni, ennek híre ment nem csak Manhattanben, hanem lassan már egész New Yorkban. Szüleim nem akarták eladni a helyet, ekkor jött Steven Shaw, akinek lássuk be, elég messzire elér a keze és tönkretett néhány pénzügyi kapcsolatot, de ennek ellenére is kitartott apa. Ezek után rá pár hétre anyám autóbalesetet szenvedett és bekerült a Roosewelt kórházba, eleinte örültünk is neki, hogy odakerült, de aztán Artmensonék elintézték, hogy átkerüljön a Weill Cornellbe, ami az övüké. Linette plasztikai sebész, míg Aaron a főorvos. Az arca is eldeformálódott, két nappal a plasztikai műtét előtt, Linette bement hozzá és megfenyegette, hogy sosem fog már az az ember visszanézni rá a tükörből, mint előtte, ha csak nem adják el Victornak a cukrászdát. Anyám makacs volt, így szinte egy idegen arca került rá a műtét után, Linette megtette, szándékosan eldeformálta az arcát. Feljelentést nem tettünk, hiszen ki adott volna nekünk igazat velük szemben? Arról nem beszélve, hogy Alesha Stinton lett volna az ügyvédjük, aki még sosem veszített el egy ügyet sem. Már kezdtük azt hinni, hogy vége ennek az egész rémálomnak, mikor megjelent egy cikk az Interneten, miszerint; egyik nap Vivienne Velvet, divattervő két barátnőjével, Roxane Ross színésznővel és Naomi Viorel modellel nálunk sütizett. Twitteren elkezdték köpködni a helyet, majd állítólag Naomi kórházba is került tőle, természetesen a Cornellbe, ahol Aaron nyilatkozott az állapotáról és megállapították, hogy ételmérgezés történt. A sztárnak titulált nőket és Naomi fiát, Valtterit, aki nem mellesleg modell mindenhova hívták nyilatkozni erről és természetesen előadták a nagy halált mindannyian. Ennél több már nem is kellett a vevőknek, elkezdtek fogyatkozni, míg be nem kellett zárni az üzletet, eladósodtunk. Apám agyvérzést kapott, amibe belehalt. Anyámmal nem maradt pénzünk, Manhattanból Brooklynba kellett költöznünk, anya két műszakban dolgozik azóta csak úgy, mint én miután ott hagytam a sulit.- fejezi be a történetet, zokogva.

Sokkolva ülök fel. Ölembe húzom a rázkódó lányt. Szóhoz sem jutok a hallottaktól, ez tényleg durva, de tudhatták volna a szülei, hogy a gazdagok így játszanak és nem fogadják el a nemleges választ. Hátát simogatva próbálom nyugtatni Elliet, de esélytelen.

- Mindenkinek, akinek alliteráció van a monogramjában az elithez tartozik.- Folytatja zokogva- Angie Artmenson, Gina Viorel már odajár, Sean Shaw és Winona Wilson idén kezdenek, de Sheila Shaw, Valtteri Viorel és Sutton Stinson is ott fogják tölteni az egyetemista éveiket. Kérlek vigyázz velük- néz először a szemembe, azóta, hogy elkezdett mesélni.

Aprót biccentek, hogy megértettem kérését és eleget fogok neki tenni.

Amint végigmérem Ginat nehéz lenne elhinni róla, róluk mindezt. Ártatlannak tűnik, de mégsem az. Gúnyos mosoly húzódik számra, minek köszönhetően a szőke lány értetlenül tekint rám, de ezúttal nem találok semmiféle ellenszenvet tekintetében, mint, amit már oly sokszor. Csupán megingatom fejemet, ezzel azt sugallva, hogy nem fontos dolgon ábrándoztam el. Világos tincseimbe túrok, majd megdörzsölöm szakállamat, ez az egyetlen, ami nem változott rajtam mióta Amerikában vagyok.

Gondolataim közül a csengő hangja szakít ki, túl korán. Meglepetten pillantok a faliórára, ami igazolja, hogy jókor csengettek ki, ezek szerint akkor tényleg nagyon elkalandoztam, egész órán.

Kezembe veszem a cuccaimat és szenvedve ugyan de elindulok pénzügyre, szörnyű két óra vár rám. A földszint folyosóin sétálva nyomkodom telefonomat, mikor valaki hirtelen nekem jön. Szemöldökeim a magasba szöknek, majd pár nagyobbat pislogok a meglepettségtől. Minden hallgató, ha teheti átmegy a folyosó túloldalára, nehogy kapcsolatba kelljen lépnie velem. Biztosan valami új, aki még nem ismeri a helyi pletykákat. 

- Ne haragudj, véletlen volt- szól hozzám az elkövető.

Szemeim még nagyobbra tágulnak- már ez lehetséges.

Hosszú, szőke, enyhén hullámos haja kiengedve omlik vállára, arcát kevés smink fedi. Egy szürke, testhez simuló felső és egy hosszú, bordó szövegkabát van rajta egy fekete farmerral és magassarkú térdcsizmával párosítva.

Megilletődve konstatálom, hogy még mindig előttem áll. Minden porcikájában Elliere emlékeztet. A külseje, a tekintete és még a hangja is tökéletesen passzol, csupán stílusában tér el. Ellieé sportos, olykor fiús volt, míg az elegáns, szinte teljes mértékben.

- Ellie?- szalad ki számon egy meggondolatlan kérdés-vagyis, semmi gond.- javítom magamat egyből fejemet rázva.

Se szó, se beszéd nélkül ott hagyom a fiatal lányt, mintha mi sem történt volna. Úti célomat a büfére változtatom, az előadás ráér. A hosszú sornak szokás szerint az elejére kerülök szinte egyből. Egy hideg, szénsavas ásványvízzel leszek gazdagabb- ami reményeim szerint kitisztítja gondolataimat.

Szerencsémre egy szinten van mindkét helyiség, így csupán pár lépest kell megtennem és már az előadó teremben vagyok. Néhány hallgató van még csak a teremben, köztük Sean, aki éppen egy lánnyal beszélget. Megrántom vállaimat és nem törődve azzal, hogy éppen egymás társasága foglalja le őket, melléjük lépek, mióta New Yorkban vagyok nem a figyelmes jelző a legjellemzőbb rám. Íriszeimet Sean barátjára emelem, ekkor tudatosul bennem a felismerés, hogy, aki az imént nekem jött tulajdonképen Sean Shawval cseveg, vagyis az elit tagja ő maga is, azon belül, pedig minden bizonyára, a húga, akit az előbb Ellienek neveztem. 

- Sean- fordulok teljes testtel az idősebbik felé- meg kellene beszélnünk még pár dolgot.- utalok a közös feladatunkra és arra, hogy rázza le testvérét.

Beleegyezően bólint és megöleli a lányt, aki szinte két fejjel kisebb nála. Valamit még a fülébe súg, majd ártatlan tekintettel mér végig Sheila. Összehúzott szemekkel nézek a szőkére, majd bátyjára tekintek kérdőn, aki csak megrántja a vállát és leül a hozzá legközelebb eső helyre. Most már Sheila is tudja, hogy ki vagyok és többször nem jön nekem, véletlenül sem.

(...)

2016., December; Brooklyn, New York, Amerikai Egyesült Államok 

- Egy italt Zayn?- fordul felém a brooklyni pultos srác.                                                                           - A szokásosat- legyintek egyet.

Csak biccent és máris elkezdi kiönteni a kocsma egyetlen minőségi italát, a Jack Daniels Honeyt, nem a legjobb, de megteszi, Brooklynban még ez is nagy dolognak számít olykor. Nem mondom, nem rossz hely, vannak előkelő helyek itt is, csak úgy. mint a folyó túl oldalán. Csupán ez a városrész nem kifejezetten a tehetőségéről híres.

Készségesen tolja elém az italt, két jégkockával hűtve.

- Kösz, Caleb- emelem meg a poharamat.

- Mi járatban nagy fiú?- fonódik két kar derekam köré.

- Szia Loreen- köszöntöm a néger törzsvendéget.- Beugrottam egy italra- utalok a kezemben tartott alkoholra, amit ő maga is előszeretettel fogyaszt.

Gyanúsan kezd el méregetni, majd felül egy mellettem lévő bárszékre ő is. Jobb kezét a pultra helyezi és a fejét tartja meg vele. Várakozóan pislog rám, így inkább beszélni kezdek, mert tudom; ha kell egész éjszaka így fog rám nézni és nem hagy majd még csak wcre sem elmenni, amíg nem beszélek.

Loreen különleges ember. Ő volt Ellie második anyja, még akkor is ha csak néhány évvel élt régebb óta, mint mi. Sokan elítélik a bőrszíne miatt és meg sem próbálják megismerni azt a fantasztikus embert, akit a külseje fed. 

Felsóhajtok és jól bevett szokásomként dörzsölöm meg szakállamat.

- Találkoztam ma Sheila Shawval- a név hallatán szemöldökei összefutnak, de egyből rendezi vonásait- mintha csak Elliet láttam volna magam előtt- meredek el a távolba, bár csak a velem szemben lévő falig jut tekintetem.

- Igazán elfelejthetnéd már Elliet, ami volt volt, nem tudsz ellene mit tenni- vágja rá gondolkodás nélkül.- Hasonlítanak, de nem hinném, hogy titkos ikertestvérek lettek volna- forgatja meg szemeit színpadiasan.- Térj észhez- vágja hozzám ridegen és italomat a kezébe véve magamra hagy.

00. Prologue

Zayn Malik
2014., Szeptember; Upper East Side, New York, Amerikai Egyesült Államok

Alig fél órája szállt le a gépem, de már az egyik upper east side-i előkelő kávézóban várakozom ismerősömre. Fekete hajamba túrok, miközben az éppen engem kiszolgáló pincérlány elém teszi az általam rendelt fekete kávémat és mellé jól láthatóan egy szalvétát. A szőke, húsz év körüli nő egy oldalmosoly kíséretében alaposan végigmér, mire én is ehhez a cselekedethez folyamodok. Halvány smink díszíti arcát, szőke haja szorosan fel van kontyolva feje tetejére. Fehér inge lazán betűrve kék, magas derekú farmernadrágjába. Az anyag szépen kerekedik formás fenekén, míg melleit kihangsúlyozza a ráfeszülő selyem. Lopva névtáblájára pillantok, majd elmosolyodok.
- Köszönöm, Ellie- ejtem ki nevét óvatosan.
Arcára enyhe pír szökik fel miközben végigsimít felsőjén. Megnyalom alsó ajkamat és belenézek a szalvétába, sejtésem beigazolódik; a telefonszáma és neve virít a papírdarab belsejében. Vigyor kúszik arcomra, New York sem tud nekem ellenállni.
- Üdv, Zayn- ül le velem szembe Jeff.
Aprót biccentek köszönés képen az idősödő férfinek, aki aktatáskájából egy mappát vesz elő.
- Halott, vagy élő nem tudjuk. A nevét, nem tudjuk, sem a lakcímét, sem semmit róla, csupán egy több éves kép áll rendelkezésünkre, de minden tőlünk telhetőt megteszünk- mondja el ismét ugyanazt, amit eddig mindig.
- Megmondtam már, valahol itt kell lennie a városban, mindig innen utalja pénzt, mindig másik bankból, mindig névtelenül.- Egészítem ki a férfit- de ezúttal maradok, szedjétek össze magatok- nézek végig a tanácstalan nyomozón, aki meglepődik kijelentésemen.- Anyám halála után már nincs miért maradnom sem Bradfordban, sem Angliában. Csupán egy célom van már; megtalálni az apámat.
Zsebemből előkotorok tíz dollárt és az asztalra teszem, nyugodtan mégis köszönés nélkül vágom be magam után az üvegajtót.